Nyári Virág (9)
 - Felhívás! SOS DNRhu
 - Felhívás! SOS DNRhu
 - Felhívás! SOS DNRhu
 - Felhívás! SOS DNRhu

 - Felhívás! SOS DNRhu
Bringázom
Ól
Szerződés!



Virág, Neuroblastoma 4 stádiumú, gyermekkori rákbetegséggel kűzd


Kislányunk Nyári Virág Dorina, 6 éve küzd, Neuroblastoma 4 stádium (gyermekkori rosszindulatú daganatos betegség, csontvelő áttéttel). 2 év intenzív kezelést követően, 3 évig tünetmentesnek volt mondható. 2009 májusában, visszaesett az alapbetegségébe, Bécsben kezeltetjük, azóta.

Sajnos az a Alapítvány, aki 5 éve mellénk tudott állni, most már nem tud támogatni, mivel nincs egyáltalán anyagi forrásuk és több családot támogattak azóta is. A Családunk anyagi forrásai is már teljesen kimerültek, több helyről kölcsönöket kértünk, hogy tudjuk finanszírozni a magas kiadásainkat, de sajnos már nem tudunk több lehetőségről.

9 hónapja küzdünk ismét, ami iszonyatos kiadással járt eddig és sajnos még hónapokig tartanának a Virág életét megmenthető kezelések. Lelkileg, idegileg teljesen tönkrementünk. Sajnos január 19-ig tudtam táppénzen lenni és várható módon, a munkahelyemet közös megegyezéssel el kellett hagynom, így a havi 45 ezer forint táppénz is kiesett a szűkös kasszánkból. Bevételeink minimálisak, a megemelkedett kiadásainkhoz képest is.

Virág ez a 9 hónap alatt, kapott 10 blokk kemoterápiát és november 11-én volt egy hatalmas műtétje, ahol a daganatot el tudták távolítani, a Sebész véleménye szerint egészben. A 12-es csigolyájának a bal oldala felét le kellett faragniuk, hogy a daganatot ki tudják venni, és a fő aortáról is sikerült lefejteniük egészben. Nagyon jól sikerült a műtét és egy kicsit megkönnyebbültünk, de sajnos ezzel nincs még vége! Kontrollvizsgálatok következtek és sugárkezelés. Most ismét egy teljes kivizsgálás, majd Mibg terápia ami egy nagyon kemény nukleáris izotópos kezelés, majd a csontvelő-transzplantáció következik!

Ismét ki kell alakítani a fél steril körülményeket, ezért penészölőztetni kell a falakat és ki kell festetni a házat, egyidejűleg mindent le kell fertőtleníteni.

Előre láthatólag Én leszek a Donor.

Mivel a táppénzem és a munkahelyem megszűnt, megélhetési nehézségeink is keletkeztek. Házunk törlesztő részletét nem tudjuk fizetni és a festetés, sterilitás költségeire, egyáltalán nincs pénzünk. Már a Virág kiutaztatása is veszélyben van.

Kérlek, segíts nekünk, Imával, jó szóval, játékkal, vagy a lehetőségeidhez mérten anyagilag!

Nyári József
Virág édesapja
Aktuális bejegyzések ...
Kapcsolódó tartalmak
Szent Anna Gyermekkórház, Családi blog,

Megosztás // E-mail, Kedvencek, Nyomtatás, Facebook, MySpace, Twitter, Google ...


Nyitólap | DNRhu
Egy élet tényleg rajtad múlhat?! - DNRhu Felhívás! - Lehetsz Te is Donor! Menthetsz Te is Életet!
Virág
Aktuális
Galéria
Gyűjtés
Levélküldés
Kapcsolat
Üzenőfal Regisztráció

2010